Visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Petykónak: ezt már nem hagyták szó nélkül

Úgy tűnik, Magyar Péternek sikerült elérnie azt, amihez a magyar politikában azért kell némi teljesítmény: megszólaltatta a Legfőbb Ügyészséget. Petykó keményen nekiment az ügyészeknek, ők pedig ezúttal nem nyelték le szó nélkül a kritikát.
A történet előzménye Magyar Péter régi telefonos ügye, amely valahogy kitartóbban tér vissza, mint egy rosszul lemondott előfizetés. A Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Magyar mentelmi jogának felfüggesztését, hogy folytatódhasson vele szemben az eljárás.
Az ügy alapja a 2024-es szórakozóhelyi incidens. A gyanú szerint Magyar egy konfliktus során elvette egy férfi mobiltelefonját, amely később a Dunában kötött ki. Magyar Péter vitatja az ügyészség eljárását, és politikai karaktergyilkossági kísérletről beszélt.
Petykó azonban nem érte be azzal, hogy a saját ügyét védje. Olyan súlyos kritikákat fogalmazott meg az ügyészséggel szemben, hogy arra már a Legfőbb Ügyészség is külön közleményben reagált.
A szervezet közölte, hogy törvényes és korrekt együttműködésre törekszik a végrehajtó hatalommal, ugyanakkor nem hagyja szó nélkül az ügyészséget és annak munkatársait érő súlyos bírálatokat.
A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy az ügyészi munka mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség.
Magyar Péter közben maga is azt kérte az Országgyűléstől, hogy függesszék fel a mentelmi jogát. Ezt az ügyészség üdvözölte, mert álláspontjuk szerint így gördülékenyen folytatódhat az eljárás.
Vagyis Petykó egyszerre kéri, hogy vizsgálják ki az ügyét, miközben az eljárást végző ügyészséget is kiosztja. A politikai kommunikáció csodálatos műfaj: az ember egyszerre tudja követelni a meccset és reklamálni a bírót, mielőtt még lefújták volna a kezdést.
Az ügyészség válaszából mindenesetre világosan látszik, hogy nem kívánnak csendben üldögélni, miközben Magyar Péter nyilvánosan támadja a szervezet munkáját.
A telefon pedig lassan külön politikai karriert épít magának.
Volt szórakozóhely, volt Duna, lett belőle büntetőeljárás, mentelmi jog, politikai vita, miniszterelnöki nyilatkozat, most pedig már ügyészségi közlemény is.
Ennyi szerepléssel lassan csak egy saját sajtótájékoztató hiányzik neki.
Egy dolog azonban biztos: Petykó odaszólt a Legfőbb Ügyészségnek, a Legfőbb Ügyészség pedig most jelezte, hogy ebben a történetben nem csak Magyar Péternél van mikrofon.


