VATIKÁNI CSODA: Petykó bement a pápához, és kijött egy életre szóló élménnyel

Úgy tűnik, megtörtént a csoda Rómában.
Magyar Pétert csütörtök délelőtt magánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa a Vatikánban, majd a találkozó után a magyar miniszterelnök olyan meghatottan nyilatkozott, hogy lassan már csak a háttérből hiányzott egy halk orgonaszó.
Magyar szerint a találkozás "nagyon megindító" volt, sőt úgy fogalmazott, hogy szerinte az egész életét meghatározza majd.
Na, kérem.
Petykó bement a Vatikánba, és mire kijött, már majdnem egy Netflix-életrajzi film előzetesében találtuk magunkat.
A miniszterelnök beszámolója szerint nyílt és baráti beszélgetést folytatott XIV. Leó pápával, és olyan érzése volt, mintha már ismerték volna egymást.
Ez azért teljesítmény.
Másoknak ehhez kell néhány közös kávé, két karácsony és legalább egy családi veszekedés. Petykónak elég volt egy pápai audiencia.
A találkozón szóba kerültek komoly kérdések is: Magyarország és Európa kihívásai, a mesterséges intelligencia, valamint a fiatalok elmagányosodása.
A találkozó végén Magyar Péter pápai áldást kért Magyarországra, és meghívta XIV. Leót hazánkba.
A hivatalos vatikáni közlés ennél valamivel kevésbé hollywoodi. A Szentszék tájékoztatása szerint Magyarország társadalmi és gazdasági helyzetéről, az oktatásról, a veszélyeztetett keresztény közösségekről, valamint az ukrajnai és közel-keleti konfliktusokról is egyeztettek.
Vagyis a Vatikán tárgyalt.
Petykó pedig közben kapott egy életre szóló élményt.
Most már csak reméljük, hogy a következő parlamenti ülésen is kitart a vatikáni lelki béke.
Mert ha néhány nap múlva ismét előkerül a telefon, a Duna, Rogán, Polt, az ügyészség és fél Budapest, akkor legalább tudni fogjuk:
a csoda megtörtént.
Csak lehet, hogy rövid volt a szavatossági ideje.


