Petykó beszélt volna, de az ellenzék inkább olvasókört tartott a parlamentben

Parlamenti felszólalásnak indult, aztán valahol félúton átment olvasóklubba a hétfői ülés. Petykó miniszterelnök úrfi beszélt, az ellenzéki képviselők pedig gondoskodtak róla, hogy azért unalomba senki ne fulladjon bele.
Magyar Péter Baka András felszólalása után kapott szót az Országgyűlésben. Az ülésterem ekkor még foghíjas volt, majd az ellenzéki képviselők elkezdtek visszatérni a terembe. Magyar még a beszédét is megszakította, hogy megvárja a bevonulásukat. (Index)
Petykó ekkor megjegyezte, hogy kíváncsi lenne, más munkahelyen meddig maradhatnának olyan munkavállalók, akik hasonlóan járnak el.
És ekkor kezdődött az igazi parlamenti kultúrprogram.
V. Németh Zsolt elővette a Magyar Nemzetet, és olvasgatni kezdett Magyar felszólalása alatt. Magyar felszólította, hogy tegye le az újságot, amelyet "Pravdának" nevezett. Forsthoffer Ágnes házelnöknek is közbe kellett avatkoznia, V. Németh azonban folytatta az olvasást. (Vadhajtasok)
Magyar erre azzal élcelődött, hogy a képviselő bizonyára örömét leli a lap sporthíreiben.
Petykó beszél. V. Németh újságot olvas. A házelnök rendreutasít. Az ország pedig nézi.
Ha valaki ekkor azt hitte, ennél magasabbra már nem lehet emelni a parlamenti kultúra lécét, megérkezett Pócs János, aki szintén talált magának olvasnivalót. (Vadhajtasok)
Lassan már csak egy kávéfőző, két babzsák és egy "CSENDES OLVASÓSAROK" tábla hiányzott a patkóból.
A jelenetből azért egy dolog egészen világosan látszott: a kormány és az ellenzék közötti politikai béke továbbra sem fenyegeti Magyarországot.
Petykó miniszterelnök úrfi megpróbálta elmondani a beszédét.
Az ellenzék pedig gondoskodott a háttérprogramról.
Ha így folytatják, a következő parlamenti ülésre már könyvjelzőt is osztanak a bejáratnál.
Kontroll Nélkül – Kontroll a hatalom felett




