MOSZKVA MÁR MÉGSEM OLYAN FÉLELMETES? ORBÁN ANITA MÁR LAVROVVAL IS TALÁLKOZNA

2026.09.25

Úgy tűnik, a Tisza-kormány oroszpolitikájához lassan nem külpolitikai elemző kell, hanem forgószék.

Nemrég még tíz orosz diplomatát utasítottak ki Magyarországról. Ment a keménykedés, Moszkva felé csattogott az ostor, az ember már majdnem azt hitte, hogy a következő kormányülést egy NATO-bunkerben tartják.

Most pedig Orbán Anita külügyminiszter közölte: a diplomáciai kapcsolatok Oroszországgal élnek, a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül napi szintű a kapcsolat, és kész találkozni Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is.

Hoppá.

Akkor most melyik műsort nézzük?

Mert Lavrov időközben tudomásunk szerint nem lett svéd masszőr, Oroszország pedig nem költözött át Luxemburg mellé.

Ami néhány hete még olyan súlyos ügy volt, hogy tíz diplomatát kellett hazaküldeni, az most már "a diplomáciai kapcsolatok élnek", és jöhet a tárgyalás.

Persze hogy jöhet.

Sőt, tárgyalni kell.

Egy külügyminiszter dolga ugyanis pontosan az, hogy azokkal is beszéljen, akikkel politikai konfliktusa van az országnak. Ebben semmi rendkívüli nincs. Lavrovval tárgyalni nem valamiféle politikai bűn, hanem diplomácia.

A kérdés inkább az, hogy akkor mi volt ez az egész látványos oroszellenes izmozás?

Mert Magyarországnak nem Twitter-diplomáciára van szüksége, hanem kiszámítható külpolitikára.

Oroszország gazdasági és energetikai szempontból továbbra is olyan szereplő, amellyel Magyarországnak vannak érdekei és vitái is. Ezeket nem sértődött üzengetéssel, hanem tárgyalóasztal mellett lehet rendezni.

Úgyhogy Orbán Anita nyugodtan találkozzon Lavrovval.

Csak előtte talán a Tisza-kormány is eldönthetné, mi a saját oroszpolitikája.

Mert jelenleg úgy néz ki a történet, mintha hétfőn becsapnák Moszkva előtt az ajtót, kedden lecserélnék a zárat, szerdán pedig telefonálnának:

"Szergej, azért egy kávéra beugorhatnál."

Ez nem következetes külpolitika. Ez diplomáciai ajtócsapkodás.

A legviccesebb pedig az egészben, hogy végül ugyanoda jutottak el, amit a józan ész már az elején is diktált: Oroszországgal beszélni kell.

Ehhez sikerült tenni egy kisebb politikai kerülőt.

Legalább a benzin fogyott közben.


Share